Talán a legfehérebb karácsonyom, mely valaha volt. Imádom ezt a látványt, erre ébredni egy hétig teljesen mesebeli álom volt. Mi fent lakunk a dombon, és ha jobban megnézed a fotót, a háttérben vannak a hegyek teljesen hóval fedve, de ami nem tűnik fel, ha nem tudod, hogy a hegyek előtt van a híres Salt lake, amiről a település kapta eredtileg a nevét. Na már a probléma csak az, hogy a tó nagy része elpárolgott az évek során. A tó olyan nagy volt, hogy az völgyet lefedte, míg most már alig találod nyomait. De azért a repülőből látszodt jobban. Sajnos a repülőn az utolsó előtti székekben ültünk, így kénytelen voltam a turbinát bámulni az út nagy részében. Valamint azt is felfedeztem, hogy az amerikai repülőkön nem adnak rendes kaját, mint az európaiakon. Öt darab mini sós perecet kaptunk becsomagolva snacknek egy 3 órás útra. Másik érdekesség a távolságok. 3 óra alatt mi repültünk Antalyaba, Törökországba. Itt pedig még csak az ország feléig sem értél el.
Utahba érkezésünk után a nagytata várt ránk reptéren, mert a nagyszülőknél laktunk az elmúlt pár napban. Látszodt az embereken már, hogy nem Houstonban vagy. Ott ugye elég nagy az etnikai paletta. Minden féle emberek megtalálhatóak. Itt a lakosság nagy része fehér, tehetősebb, és rengeteg a sízni érkező turista, kik ellepik a repteret, ami elég kicsi. Jó tudni Utahról, hogy Salt Lakeben már több olimpiát is rendeztek, mert állítólag itt a legjobb a hó az egész világon. Ezt én nem tudom megerősíteni, mert sízni sajnos nem tudok, és nem töltöttünk itt elég időt ahhoz, hogy megtanuljak. A nagy problémájuk az ittenieknek a levegőszennyezés, mert rengeteg gyár van és hályha fűtésnek, és egy völgyben van a város is, ahol a füst nem tud elszállni. Így szinte folyamatosan köd és füst van kint. Sokszor olyan rossz a helyzet, hogy a helyiek nem is használhatják a kályháikat, csak ha az az egyetlen melegítő forrás a lakásban. Ezen kívül a lakosság nagy része mormon vallású, mert Salt Lake city olyan a mormonoknak, mint a katolikusoknak Róma. Itt vannak a vallásos vezetőik, minden fontos döntést itt hoznak meg, és itt épült az egyik első templomuk is. Karácsony napján ellátogattunk a központba, a fényeket megnézni, ahol rengeteg volt az ember. A képeket látva meg fogjátok majd érteni, miért. Állítólag a fényeket többen látogatják, mint a Szabaság-szobrot az évnek ebben a szakaszában.
Eyen kívül érdekesség az is, hogy Utahnak ezek a felén a városokon kívü minden nagyon puszta, senki nem él falucskákban. A lakosság össze van tömörülve a főváros körül, és ahogy haladsz egyre távolabb a települések nagyon megritkulnak, majd teljesen el is tűnnek. Utah nagy részét sivatag fedi, de hidegebb klímájú sivatag. Déli részén ennek ellenére meleg éghajlat van, hasonló Texashoz, csak a levegő száraz, nem olyan kibírhatatlanul nedves.
Személyesebb élmények, hogy számomra hogyan is telt ez a karácsony. Mindenki kérdezi, hogy nincs honvágyad... Őszintén természetesen van, de közel sem olyan intenzív, mint az elején. Október végéig kb egy nap el nem telt, hogy nem gondoltam volna arra, hogy milyen jó lenne haza menni. De azóta rájöttem, hogy fél lábbal már amúgy is otthon vagyok, és próbálom a legtöbbet kihozni a még megmaradt időből, így nem marad időm szomorkodni. Most már valahogy fura ezt leírni, de otthonosan érzem magam itt. Ez persze karácsonykor még nehezebbé válik, melyre rájöttem a Szenteste rendezett családi vacsorán, ahol nem sok embert ismertem, mert mindenki utahi. Szeretnék én is egy nagy ölelést adni a számomra igazán fontos személyeknek, és élőben kívánni áldott ünnepet, de tudom, hogy ilyen karácsonyom talán soha még egyszer nem lesz.
A Szentesti családi vacsoráról nem szeretnék túl sokat beszélni, mert az elég személyes dolog, de azt elmondhatom, hogy a vacsora után volt egy white elephantnek nezvezett játék, mikor mindenki egy ronda, vagy neki nem kellő ajándékot hozott becsomagolva, és ezeket adtuk körbe, majd mindenki megkapta a szerencsés vagy kevésbé jó ajándékát. Másnap reggel ettünk egy közös reggelit, majd leültünk ajándékokat bontogatni. Ahogy kihalásztuk őket a fa alól nem akartam hinni a szememnek, mert nekem volt a legtöbb ajándékom. Tömédek csomaghalom hevert a lábam előtt. Soha nem voltam az a gyerek, aki kevés ajándékot kapott volna , de ez a mennyiség mindent felülírt. Csak kapkodtm a fejem, mert én 2 vagy 3ra számítottam őszintén. De miután túlestem a sokkon nekifogtunk kibontani az ajándékokat. Sorra mentünk, és mindenki egyet bontott ki egyszerre. Nagyon vicces volt nézni mások reakcióját a csomagokra. Talán életemben először örültem sokkal jobban a mások ajándékánk, mint a magaménak. Mjd az ajándékbontás után felhívtuk a szüleim középső fiát, aki Németországban van misszionáriusként, és csak egy évben kétszer szabad skypoljon a szöleivel. Végre megismerhettem őt is, ha már a nagyobbik lányukkal találkozhattam élőben a napokban. Este pedig elmentünk megnézni a fényeket, mint azt már írtam. Azon kívül a napokban semmi túl fontos nem történt. Sok rokont megismertem, sok embert meglátogttunk. Sokat ültem itthon is a nagyszölőkkel. Karácsony előtt kászítettünk a nagymamával csokiba mártott karamellát, csokigolyókat, diót. Kipróbáltam a híres Crown Burgert is, ami csak Utahban van, és a fry soucet, ami majonéz és ketchup keverékét jelenti, és csak itt eszik az emberek.
Ma pedig elmentünk megnézni The greatest showmant, ami szuper érdekes film, ahogyan egy igaz történetet mutat be modern zenével, ami szuper fülbemászó és folyamatosan jön, hogy dúdoljam azóta is. (soundtrack on youtube highly recommanded) És ha ez még mind nem lenne elég, Zac Efron is benne van!! Kérdem én, mi kell ennél több?? :))
És itt eljött a storym vége lassan. Utah volt a második állam, amit már kipipálhatok. Holnap hajnalban indulunk Arizonába, Phoenixbe, szintén rokonokhoz, ahol fogjuk tölteni az évünk utolsó napjait. Már alig várom, hogy lássam a helyet valójában. De Utahról még annyi kis véleményösszefoglaló, hogy nekem nagyon tetszik a hely, tökéletes egy kis karácsonyi vakációra. Határozottabban fancybb hely, mint a good, old Texas, de mi azért szeretünk ott lenni :))
