Soha nem hittem volna, hogy ennyi kaktusz valóban létezik. Az út szélén, a kertekben, a sivatagban, még a bevásárlóközpontokban meg virágüzletekben is kaktusz. Most világosodtam meg, hogy honnan jött ez a nagy kaktusz trend, amiért mindenki meg van őrülve. Arizona a kaktuszok édesanyja. Itt több száz éves kaktuszok is vannak. Kb 50 év kell, hogy egy növény teljesen kinövesszen egy kart, és láttam öt, hat karral rendelkező kaktuszokat is. Hihetetlen számomra, hogy a sivatag közepén vagyok, és amikor télnek kéne lennie itt nyári, vagy legalább is tavaszi meleg van. Mintha a természet rendje bomlott volna fel, pedig csak egy másik része a földnek. Most pedig pár szót Arizonáról. Csütörtökön reggel érkeztünk ide Utahból. Az első reakció az ugye a levegőre vonatkozott. Száraz és meleg, mint otthon nyáron. De rögtön utána rájöttem, hogy milyen sima már ez a hely. Mert egy sivatag közepén van Phoenix, a főváros. Reggel és este valóban lehűl a levegő, de nap közben nagyon kellemes idő van. Aztán utána a települések, házak másak. Minden ház fehér, hogy kint tartsa a meleget. Nincsenek emeletek, és a házak úgy néznek ki, mint ahogy én a görög tengerparti helyeket képzeltem el. Nagyon óriásiak a távolságok, akárcsak Texasban, és tényleg semmit nem találsz a kisebb városokban. Egy pár üzleten kívül puszta az egész hely. Vagyis bármi érdekeset szerettünk volna látni minimum egy fél óra volt kocsival a távolság. Viszont kihasználtuk az itt töltött időt maximálisan. Megemlítendő szintén az itt élő vadvilág, a maga páratlan csodáival, mint a vadlovakkal, melyeket itt még mindig csordában lehet látni, és néha csak úgy átszelik az utat. És most nagzon figyelj...Itt élnek az INDIÁNOK is, akiknek saját földjük és kolóniáik vannak, de és nem láttam őket, sem a vadlovakat. Állítólag úgy öltözködnek, mint mi, csak megtartják a hosszú hajas szokást, ahogy mi is elképzeljük őket. Meg az arcformájukról is fel lehet könnyen ismerni őket. Na de a földrajzból ennyi mára.
Csütörtökön elmentünk a helyi mallba, ajándékot kellett vennünk az itt élő rokonoknak szülinapra. A mallban nem volt semmi igazán különleges. Aztán este vacsorára elmentünk a helyi egyik leghíresebb pizzázóba, ahol szórakoztatás céljából egy pasi orgonált egész este. De nem akármilyen orgonán, hanem volt egy forgó színpad, és onnan emelkedett ki, a színpad alól, majd mikor elkezdett játszani fényjáték töltötte meg a termet, meg a háttérben magától elkezdtek játszani a hangszerek, mint például cintányérok, dobok, zongora. A pizzázó olyan volt, hogy hosszú asztalok mentén leülhettél idegenek mellé, és hallgathattad a zenét, amíg vártál a pizzádra. A zongorista kívánságokat teljesített, szülinapok, évfordulók alkalmából is játszodt. Egy lapon nézegettem a zongoristák névsorát akik fellépnek esténként, és az egyik pasas családneve Balogh volt :))) Nem gyakran fordul elő, hogy nem vigyázok, és lemerítem teljesen a telefonom, de ez az este egy ilyen alkalom volt. Sajnos képet erről nem tudok mutatni, ezért volt ez a kelleténél hosszabb, érzéki leírás :))
Aztán másnap találkoztunk anyum másik testvérével, és szülinapja alkalmából vele töltöttük a délelőttöt, de még ez előtt elkocsikáztunk Fountain hillsbe, egy kisebb városba, ahol Rick volt polgármester pár évvel ezelőtt. A központjában a városnak volt egy óriási szökőkút, amiről kapta ugye a város a nevét. Körbesétáltunk egy kicsit a tó partján. Ez volt az a hely ami teljesen görög hatást keltett. Nem voltam soha Görögországban, de az utazási irodák reklámaiból teljesen így képzelem el a falvakat ott.
A pálmafák meg kaktuszok itt is domináltak. Este elmentünk Scottsdalebe, mely egy kis város ugyancsak. Híres a turizmusról. Kiépítettek egy részt, ami teljesen visszaadja a western faluk életérzését. Körbejártunk és vásárolgattunk pár érdekesebb szuvenírt. Vettem kaktusz ízet, de minden más finomság is van kaktuszból. Méz, meg zsele, cukorka, jelly beans. A dunakavics ötletéhez hasonló canyoni köveket is lehetett venni, mert a Grand Canyon Arizona fő természeti csodája. Oda látogatnak a legtöbben, és hallottam, hogy meg lehet mászni is a canyont, és ha nem tudod teljesíteni a távot helikopterrel vagy kecskével mentik ki a mászókat :)) a kecske változat izhatóbb, ugye?
Aztán kipróbáltuk a helyi híres édességet felszolgáló vendéglőt, ahol én a google translate szerint malátát ittam, de pont olyan íze volt mint a milkshakenek. Viszont nem az volt. Majd fáradtan belezuhantam az ágyamba otthon.
Szombaton az állatkerttel kezdtünk. Phoenixnek van egy jó nagy állatkertje, mely már-már rezervátumnak tűnik egyes helyeken. Viszont jelenleg átépítés alatt van, így sok állatot nem lehetett megtekinteni. De láttunk egy halom flamingót, pelikánt, elefántot meg egyéb állatkerti közhelyet, ami minden hol van. Hazaérkezve este elmentünk vacsorázni apámnak a testvérével, aki szinten a környéken lakik. Volt akkora szerencsém, hogy egy francia vendéglőben voltunk, és végre volt választék a teából.
Nem akartam hinni a szemeimnek. Este pedig elmentünk a jakuzzizni a helyi kis medencébe, amit egy pár utca lakosai használhatnak mindössze. Így, hogy kint hidegebb volt estére a forró víz szuperül passzolt a hangulathoz.
Vasárnap délelőtt elmentünk a helyi templomba (mormon templomba), majd úgy gondoltunk, mivel ez volt az év utolsó napja, és nekünk is az utolsó hivatalos arizonai napunk, hogy kihasználunk minden lehetőséget. Elkocsikáztunk tehát az egyik közelben levő híres dombhoz, ami nagy turisztikai látványosságnak számít, és meg is másztuk azt. Nem volt nagy fáradalom a mászás, mivel a sivatagban vagyunk. De az biztos, hogy nagyon érdekes élmény volt kaktuszok között mászni. Ráadásul az év utolsó napján, és majdnem megsülni.
Ez után jöhetett egy jól megérdemelt mozi, ahol végre eljutottam a Pitch perfect 3.részére. És annak ellenére, hogy mekkora izgalmakkal vártam ezt a filmet, nem azt kaptam amire számítottam. Volt ott lopás, rablás, gázpalack, és szerintem ez nem volt megfelelő befejezés a sorozatnak, de mindenki döntse el ezt maga, nem spoilerezek. :)) Majd egy újabb jakuzzival, és gyerekpezsgővel ünnepeltül az új évet. (A mormonok nem isznak semmilyen alkoholt)
Másnap, 2018 első napján, mi reggel 6kor már a reptéren várakoztunk, amit soha nem láttam még ennyire kihalnak.
Nem számítottam tömegre, az igaz, de szállingóztak páran a kapuk között. Délelőtt 10re szerencsések megérkeztünk Texasba. Az út 2 órát tartott. És én itt most le is zárom ezt a történetet, mert minden érdekes élményt beleszőttem a beszámolóba, amit már múlt hét végén szerettem volna posztolni, de az elcsúszott sajnos.
Mindenki áldott, boldog új évet kívánok! Örülök, hogy mennyien írnak, hogy tetszik nekik a rendszeres beszámoló az élményeimről. Én is nagyon örülök mikor ti írtok, és köszönöm azt a sok gyönyörű élményt, amiben 2017ben részem lehetett otthon és Amerikában egyaránt!! Nagy ölelés minndenkinek!!
